egészség

A születés misztériuma

A legtöbb fejlett kultúrában e kilenc hónap jelentette a nőiség legnagyobb misztériumába való beavatást, ez után válhatott csak a nő nemének teljes jogú képviselőjévé. A szülés-születés mindig kettős misztérium volt, és elválaszthatatlanul kapcsolódott hozzá a lélekvándorlás őstudása. Misztérium volt az anyaság, mint a nővé avatás legmagasabb szintje, és misztérium az új élet születése szempontjából. Összekapcsolódó sorsforduló, amelyben két ember testi-lelki-szellemi erői fonódtak hihetetlen erővel össze, hogy megteremtsék egy új élet születésének lehetőségét.

Betegségek értelme

Első hallásra talán furcsa, de könnyen belátható: az átélt-legyőzött betegségek erősítik a gyerek immunrendszerét, ezért nem kell "ágyútűzzel" reagálni a legkisebb náthára is.

Túlzott védelem
A legjobbat akarjuk gyerekeinknek, ezért a széltől is óvjuk őket. Azonban egyre több érv szól amellett, hogy a túlzott védelemnek megvannak a hátulütői is.  
 

Bélflóra, immunrendszer

Az élelmiszerpiac hirdetései, a táplálékkiegészítők piaca éa a gyógytermékeket forgalmazó üzletek sokat foglalkoznak a divatossá vált témával. Mire jók a Lactobacillus-készítmények és társaik? Van-e értelmük egyáltalán? Mennyire hatékonyak? Szedjék-e időnként egészséges gyerekek, felnőttek?  

A születés után

A születéssel a gyermek új világba lép. Hirtelen óriási változásokon megy keresztül: fizikai és élettani önállósulásának egyik legnagyobb lépését teszi meg. Ma már tudjuk, hogy minden, amit ott és akkor megél, egész életére kihatással lesz. Érdemes tehát különösen tudatosan alakítani ezt az időt.

Aludni tanulás

A természettől mindinkább elszakadó városi emberek és gyermekeik körében egyre gyakoribbak az alvászavarok.  A gyermekorvosi rendelésen sok szülő panaszkodik gyermeke kóros alvási szokásairól. Nem csoda, hisz egy nyűgös, nyugtalan gyerek igen megterhelő tud lenni. Az anyák egy idő után maguk is teljesen kimerülnek. Gyakran előbb-utóbb ingerlékenyek, türelmetlenek lesznek gyermekükkel, környezetükkel szemben. Az alternatív gyógymódok ilyen esetekben igen eredményesek. 

Hogyan jön létre az alvás?

Pages