Fejtetvesség

A fejtetű (Pediculus capitis) szabad szemmel alig látható, kb. 3-4 mm nagyságú, ovális alakú, szárny nélküli, élősködő rovar, amely a test azon részén telepszik meg, ahol szőrzet van (hónalj, szeméremtájék és mellkas), azonban leggyakrabban a fejbőrön. Jellemző rá, hogy színét a haj színének megfelelően változtatja, és a meleg, kevés fényhez jutó fejbőrön igen hamar szaporodik – így az őszi-téli sapkát viselő időszak nagyon kedvező számára. Petéit – a serkéket – erős, cementszerű anyaggal szorosan a hajszálak tövéhez ragasztja. A legtöbb serke rendszerint a halánték- és a tarkótájon található. A serkék a hajszál növekedésével távolodnak a haj tövétől, így azok fejbőrtől való távolságából következtetni lehet a fertőzés időpontjára. 1 cm-nél rövidebb hajon nem képesek túlélni. A serkékből a lárva kilenc nap alatt kel ki, és további 8-10 nap, míg a lárvából tetű lesz. A tetű naponta három-kilenc petét rak, négy héten keresztül. Egy fejen általában ritkán van 5-10 tetűnél több – hacsak nem nagyon elhanyagolt. Fénykerülők, a szárazságot jól tűrik. Vízbe merítve, 10-20°C hőmérsékleten, táplálék nélkül 1-2 nap alatt elpusztulnak. A serkék szobahőmérsékleten nem kelnek ki. Érzékenyek a magas hőmérsékletre: 50°C-on percek, 60°C-on másodpercek alatt a tetvek és a serkék egyaránt elpusztulnak. Ezt a lent leírt kezelésnél kihasználjuk. A fejtetű az éhezést rosszul tűri, naponta többször (5-10 alkalommal) vért szív; táplálék nélkül maximum egy hétig élhet. Kizárólag az ember vérét szívja, eközben olyan anyagokat választ ki, amelyek erős viszketést okoznak. A hívatlan vendéggel együtt élő ember a viszketés miatt erősen vakarózik, melynek során a fejbőr könnyen kisebesedhet, és bőrgyulladás alakulhat ki (tetű-ekcéma). 

Terjedése
Az egyéni fogékonyság igen különböző. Minden társadalmi-gazdasági osztályban előfordul, leggyakoribb 3-12 éves kor között. Közvetlenül a fejek érintkezésével terjed, a személyes használati tárgyak (fésű, sál, sapka, ágynemű), uszodavíz ritkán átvivő médium. A fejtetvesség nem függ az egyén higiénés viszonyaitól. 

Van-e tetű a hajban?
Mivel a fejtetű csak az emberen élősködik, a fertőzés forrása mindig a már tetves ember. Elsősorban a fülek melletti, illetve mögötti területet kell gondosan átvizsgálni. Mivel a tetvek a fény elől gyorsan menekülnek, ezért főleg a serkéket kell keresnünk. A serke és az élő tetű a barna és a fekete hajban szabad szemmel is könnyen észrevehető, a világos hajúaknál már fokozottabb figyelem szükséges. A korpától való elkülönítés sok estben elég nehéz lehet, azonban a serkét kézzel nem lehet leseperni, míg a korpát igen. Az élő serke a két köröm között összenyomva pattanó hangot ad, míg az elpusztultaknál vagy a kikelteknél ez már nem tapasztalható.

Jó módszer a haj kifésülése. Mivel a nedves hajban a tetű lassabban tud mozogni, jobb a hajat kissé megnedvesíteni.
Minden esetben sűrű fogú fésűt kell használni, ahol a fésű fogainak távolsága 0,2-0,3 mm (gyógyszertárban speciális serkefésű kapható, drogériákban (Müller, DM) nagyon sűrű fogú fésűt lehet vásárolni, ez a tetvek kifésülésére alkalmas).

A haj kifésülése a következőképpen történik: az asztalra fehér papírlapot helyezünk, a gyereket fölé hajoltatjuk, és a haj fésülését a nyakszirtnél kezdjük. A fésülést az első pár tetű kihullásáig vagy kb. 5 percig végezzük. Ha ezalatt az idő alatt nem sikerült egy tetűt sem kifésülnünk, az eredményt jónak ítélhetjük. Ajánlatos a fésülést két héten keresztül 3-4 naponként megismételni. Ha a gyereknek hosszú, sűrű haja van, ennél még biztosabb – de nagyobb figyelmet és nagy kitartást igényel, – ha a gyerek haját erős lámpafénynél alaposan, tincsről tincsre átvizsgáljuk. 

Mit tegyünk?
A „ping-pong-effektus” elkerülése végett legfontosabb a személyes higiénés távolság biztosítása Az osztályokban ügyelni kell arra, hogy a köztudottan fertőzött időszakban a gyerekek egymás között ne cserélgessék sapkáikat, ruháikat, ne használják egymás fésűjét, hajgumiját, csatokat. A fejkendők, sapkák a tapasztalat alapján nem sokat segítenek.
A családban otthon mindenki használja saját higiénés tárgyait (törölköző, ágynemű, fésű, kefe).

1. Megelőzés
Első lépésben akadályozzuk meg az újrafertőződést. A tetvek megtalálhatók az ágyneműben, ruházaton, plüss és gyapjú játékokon, fésűn, bútorhuzaton, autóülésen stb. Ha az itt található tetveket nem távolítjuk el, akkor rövid időn belül újabb invázió várható. Azon a napon, amikor a kezelést elkezdjük, a következő megelőző tennivalókat is el kell végeznünk:
Mossunk ki minden ruhát, ágyneműt, kabátot, sálat, plüss és gyapjú állatot, babát minimum 60°C-on. Ami nem mosható, vagy nem ilyen magas hőmérsékleten, azt egy zacskóban egy napra tegyük a mélyhűtőbe.
Bútorhuzatokat, szőnyegeket, autóüléseket alaposan porszívózzuk ki, a porzsákot használat után dobjuk ki.
A fésűket és keféket rendszeresen fertőtlenítsük a következő módokon: fertőtlenítés alkohollal, mélyhűtés, lemosás forró vízzel (> 60 °C), mosogatógépben.
Ha gyermek feltűnően vakarózik, vizsgáljuk át a haját! 

2. Tetű elleni szerek
Különböző tetűirtó szerek kaphatók. A hagyományos szerek pl. a Nyttyfor, Pedex a krizantémból nyert piretrin hatóanyagon, illetve mesterségesen előállított piretroidokon, a permetrinen vagy alletrinen alapulnak. Ezek a szerek a rovarok idegrendszerét teszik tönkre, fulladást és szívleállást okoznak. Mellékhatásaik vitatottak.

Némely szer malathiont tartalmaz, ezt az anyagot a klór hatástalanítja, tehát vízi sportot űző gyereknek az aktív időszakban felesleges is használni.

A Nittyfor és társai bőrön át felszívódó idegmérget tartalmaznak, erről kevesen tudnak. Egy 2006-ban megjelent amerikai tanulmány összefüggést talált a vegyi tetűirtószerek használata (anya a várandósság során, kisgyerekek) és a gyermekkori akut leukémiák gyakorisága között (http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16774979?dopt=AbstractPlus). 

Rezisztencia (ellenállóképesség): A Kiel-i Orvosi Egyetem kutatói 2000 - három és tizenkét év közötti - gyermeket vizsgáltak meg. Nem egészen négy százalékuknál találtak tetveket. A kutatást vezető bőrgyógyász, Regina Fölster-Holst szerint az összes azonosított élősködőnél ugyanaz a génmódosulás volt észlelhető, amely történetesen rezisztenssé tette őket a piretrin nevű rovarirtószerrel szemben - írja a Die Welt német lap internetes kiadása (www.welt.de).  Ezt azóta megjelent amerikai kutatások (ld. fent) és az utóbbi évek itthoni tapasztalata is megerősítik, igazolják. 

A gyógyszertárakban, interneten új tetűirtó és -űző gyógynövény-, és/vagy illóolaj kombinációkat tartalmazó készítmények is kaphatók. Előnyük, hogy nem rovarirtó szerek, és nem alakul ki rezisztencia. Az illóolajoknál vigyázni kell a bőr esetleges irritációjára. 

Hedrin: dimetikont tartalmaz, már 6 hónapos kortól alkalmazható, illatanyagtól mentes, fizikai úton folytja meg a tetveket és a serkéket. Nem allergizál. 

Paranit: fejtetű irtó és serke eltávolító és megelőző spray. Nem tartalmaz rovarirtó szereket. A benne található kókusz- és ánizsolaj leblokkolja a fejtetvek légzőrendszerét, így azok megfulladnak és kiszáradnak.

Neemoxan lotion alkotórészei: miatyánkcserje olaj, teafa olaj, levendula olaj. A szer oldja azt a kötőanyagot, amellyel a serkék a hajszálhoz tapadnak; fontos a tetű és serke eltávolítására a gyakori fésülés. 

Neem kivonatok (pl. WALA): A neem-fa leveléből készül, megakadályozza, hogy a tetű kitint hozzon létre, amely az életben maradásához feltétlenül szükséges. A száraz/nedves hajat a folyadékkal bemasszírozzuk, a lehető legmelegebb hajszárítóval 10-15 percen át mindenhol alaposan megszárítjuk. Utána megfelelő sűrűségű (!!!) tetűfésűvel alaposan kifésüljük. Az 1. a 3. és a 8. napon alkalmazzuk. 
 

A Neem kivonat + hajszárító + sűrű tetűfésű együttes használata tűnik a leghatékonyabbnak! 

Régi házi praktikák:
1) Mossuk hajunkat ecettel, majd 2 óráig vízálló sapka alatt hagyjuk hatni, végül öblítsük ki vízzel.
2) Az ánizsolaj a tetveket gyorsan elpusztítja, ezért kenőcsalakban vagy borszeszes oldatban fejtetvek ellen is alkalmazzák. 

Házi recept Nr. 1: Levendula-, teafa-, eukaliptusz illóolajjal készítsünk keveréket.
Ha már beköltöztek: kb. fél liter egyszerű oliva olajba cseppentsünk 15-15-15 cseppet az illóolajakból.  Hajmosás után a megtörölt, de még nedves hajon oszlassuk szét ezt az olajat, jól dörzsöljük be, és úszósapka alatt hagyjuk a gyermeket, amíg bírja (1-2 óra). Ezután tetűfésűvel könnyedén lehúzható a serke a hajszálakról, és a tetveket is ki lehet fésülni. Mossuk meg néhányszor a hajat, majd a végén 5%-os almaecetes vízzel öblítsük le az olaj miatt. Az ecet erős kellemetlen szaga rövid idő után elillan. Ezt eleinte 3 naponta ismételjük, majd elég hetente, összesen 4-5 hétig. Hosszú hajú leánygyermeknél is kiválóan működik, fontos a kitartás és az alaposság; elengedhetetlen a haj fésülése, átvizsgálása.
Megelőzésképpen: Tenyérnyi samponba lehet cseppenteni 2-2-2 cseppet, ezzel mossunk hajat 3-5 naponta; vagy magában a tenyerünkre cseppenteni ugyanennyit, és szárazon a gyermek hajába bedörzsölni reggel. Finom illatos, a tetvek nem szeretik. 

Egyéb megelőzésre alkalmas szerek:

Rausch tetű-stop krém
Parasidose permet
Picksan tetűstop
Lice Free Zone tetűmegelőző kondícionáló spray: teafa-, andiroba-, citromfű- és levendula olajat tartalmaz, 24-36 órán át tartja távol a tetveket. 

Néhány gondolat a szellemi-lelki háttérhez:
Feltűnő, hogy egy csoportban, osztályban vagy akár családban nem lesz mindenki tetves. Egyes gyerekek nagyon könnyen, akár többször lesznek tetvesek, mások soha.
Minél erősebb az ember, minél inkább el tud határolódni a környezetétől, annál ritkábban telepednek meg hajában a tetvek. Ezért tartozik inkább a gyermekkorhoz. A tetű megtelepedése azt mutatja, hogy a gyermek lelkileg még nincs egész Énjével „otthon” önmagában, és a hajában még olyan idegen lények éldegélhetnek, melyeket később már kívül tud tartani. A serdülőkorral ez a fajta fogékonyság ezért többnyire elmúlik. 

Wagner Andrea és Szőke Henrik