Lívi és a P.E.A.N.U.T. módszer

Szeretnénk megköszönni a segítséged, amit kislányunkért, Líviért tettél. 

Mióta szeptemberben óvodás lett folyamatosan küzdöttünk a felsőlégúti problémákkal (orrdugulás, köhögés, fülgyulladás) és mielőtt nem találkoztunk két hónap alatt teljesen belefáradtunk és elkeseredtünk, hogy minden orvos műteni akarja Lívit. Sokat olvastunk a témában és nem értettük az okokat, de semmiképpen nem egyeztünk bele, mert nem találtuk indokoltnak, de úgy éreztük tarthatatlan az az állapot, hogy a korábban vidám, felszabadult, érdeklődő kislányunk viselkedése nagyon megváltozott, mert nem úgy érzékelte maga körül a világot a füle miatt, mint egyébként egészségesen. A folyamatos betegségek teljesen visszavetették őt, csak árnyéka volt önmagának és már nem tudtuk tovább tétlenül nézni, de folyamatos megaláztatásnak sem szerettük volna kitenni magunkat, ahogy az orvosok beledöngölik az emberbe, hogy már pedig műteni kell. Ekkor fordultunk Hozzád és kezdtük el a P.E.A.N.U.T. módszert, ami részünkről igényel odafigyelést, de ezt nagyon szívesen tesszük, Lívi még örömét is lelte az orr ballonozásban és a lábfürdőzésben, míg kezeljük, ez az idő is lehetőséget ad arra, hogy együtt legyünk. A korábbi állapot normális, kezelhető mederbe került, megnyugodott az egész család és Lívi is újra önmaga lehet. 

Külön köszönjük, hogy partnerként tekintesz ránk, hisz gyermek oldalról mi látjuk legjobban mi történik vele és ezt mindig megoszthattuk Veled és nem tapasztaltuk azt a kitaszítottságot, amit egyébként sok orvostól megkap a szülő. Nagy öröm szülőként, hogy érezzük jó kezekben van a gyermekünk, mindig van megoldás, nem szabad feladni, beletörődni és bármikor számíthatunk Rád! 

Hálás köszönettel: 

Cserni-Halmai Ágnes és Cserni Péter